Halott poéta versét olvasom,
Ki tegnap élt még. Úgy-e, furcsa ez?
Lelke szépsége reám permetez,
Mint aranyharmat hűs hajnali tájra,
Fürdik a lelkem áldott aranyába’.
Belőle belém árad az erő.
Koporsó, hát hol itt a fulánkod?
Igaz, igaz. – De vajjon tudja ő?
Elgondolom: e csöndes hegytetőn,
Mint most én, úgy fog majd bolyongani
Ha engem eltemettek, – valaki,
Kezében enyém: könyv és költemény:
Gyászom árnya s győzelmem fénye.
Igaz, igaz. – De fogom tudni én?…
