Mogorva nyár,
letörő ág, rideg hegy,
van sodra már
sötétvörös vizeknek.
Kelj, ne heverj!
zendül szava a tájnak.
Pöröly s gerely
felel vissza imádnak.
Pernye, üszök,
rongy, vér, seb, bú kisérnek,
zsindely s küszöb
batyudban el nem férnek.
Lesnek, vigyázz,
parancs, bot, bosszú, vétek,
bús bőjti gyász
és huligán cselédek.
Ne menekülj
földbe, rögökbe, fába,
ülj, ne repülj
csendesebb, jobb hazába.
Hegynek, rögnek
támasztjuk izmos hátunk,
sziklát löknek
szavaink, ha kiáltunk:
Kolera! Vész!
Járvány! Éhség és inség!
Acél, serét,
ólom dagassza pincéd!
Brassai Viktornak
