Néha az erdőn a hatalmas döntők
szép, nemes fát keresnek hegedűknek,
s a fejszefokkal egyet-egyet ütnek,
és kilesik a legjajdulóbb döngőt.
Jaj, mondjam el, hogy engem megütöttek,
meg, meg nagyon, és hogy kínom kilessék,
szörnyeteg fülük szívemre helyezték,
de tudtam én, mit feleljek fülüknek:
Ne sírjon, akit ütnek, ne kiáltson,
vagy hogyha sír, bozótja ne tudja,
a gazkedv derül a minél több gyászon.
Biztos kivágnak, lebukom forogva,
de aki megöl, nagyon is vigyázzon,
rádőlök én és úgy hal tiporodva.
1941.
