Két városban éltem,
három megyét láttam,
se vizem, se téglám,
semmit tarisnyáltam,
kedvet maradásra
érzek s meghálásra
íme ilyen korán
hűs elnyugovásra.
Aki bírja bírtam,
most csak egy időig
engedj elpihennem,
vígy addig a kőig
erőm, verítékem!
Most kicsit aludnám;
ülj, szegényes álom,
pillámra, hogy innám.
Ki halálesetjét
elkiáltja, mondja
s gyűl kopasz szegénység
egybe, össze, nyomba’,
úgy sikoltsalak el
testes, szagos élet,
huszonöt esztendő,
rongy ifjúi évek.
Mint halálesetjét,
úgy hallgasd meg, vérem,
hogy élünk bajosan,
hogy növünk szegényen!
Kőre lefeküszöm,
nehezedem, testvér,
fájó munkástájon
vagyok, ha keresnél.
