Az én Múzsám nem berkeken lakik,
Hanem a Tiszánál, csalit között;
Majd úgy röpül, mint álmodó madár,
Suhogva, holdas éjjel, nád fölött.
Majd mint hű eb nyájak között virraszt,
És a juhásznak lábához lapul,
Majd villáin lesz… majd büszke paripa,
S villámos felhőket vesz szárnyakul.
És így röpül világok végeig,
Majd visszajő… s galambbá változik,
Leül a lányka gyönge keblire,
Szemébe néz, és csókról álmodik.
