Vásznát teregetve hol Nausika játszik,
A mosolygó mennybolt hol messzire látszik.
Égiek álmától hol balzsamos a lég:
Ott élni, oh Hellász, öleden ohajtnék!
Őszfürtü Hómért ott, örök-ifjat dalra,
Szelíden megkérném: nekem egyet dallna,
S míg zengene édest a dalok királya,
Szivem átifjodnék, hallgatva reája.
Színék szerelemből tiszta izü mézet,
Lelkem’ lebüvölné bűbájos igézet,
S pillámra lopódzva fél-szender a daltul,
Szárnyán tova szállnék, a csillagokon tul.
Hol ősi vitéz nép riad riadóra,
S ég arcza a harczra, ha üt a nagy óra,
Hol szent a szabadság s szent, hírneved, óh hon:
Ott volna nekem csak, ott, drága az otthon
Némulj, te sóvár szív, mert megver az isten:
Nem gyönyör-e élned még búval is itten?
Áldjad a teremtőt s légy büszke reája,
Hogy honod ez a föld: magyarok hazája!
