Fehér az ég, mint arczáid hava,
De foltja kék, ha rátekint.
Felhő gyürűdzik rajta kétfelöl
Úszó hajad sötétekint.
Holdnak hideg sugára önti el
Az ég szelíd arczulatát;
Bággyadt szerelmed fénye képeden
Halvány özönnel árad át.
Szeplője nincs az égnek, mondanád
S hogy ő szebb nálad, itt az ok:
“Nem úgy leány, gyakran borús az ég
S arany szeplői csillagok.
Oh lány, az éghez ily hasonlatos!
Talán az isten tükre vagy —
Elbámulá magát a menny beléd,
S azóta földi képe vagy!
