Nekem nem kell a’ valóság: –
Virágit ábrándjaimnak
Megöntözöm könnyeimmel,
Hogy számodra viruljanak.
Ó! tudom, te eljösz hozzám,
Midőn fájni fog az élet…
Elfogadlak meghajolva,
Mintegy megfeszített szentet;
És feltüzöm áhitattal,
Ábrándjaimnak virágát
Fájó szived keresztjére –
Mint egy halvány passiflorát.