Elrongyollott, avult csuha,
Már ez az én életem!
De ha már nyakamba csapták,
Holtomig le nem vetem.
Itt a tél! a csuhát télre
Ki vetné le cimborák!
“Rosz juh, mely nem birja gyapját!”
A pap még igy szólna ránk!
Igaz! kopár juhlegelő,
Már a vénnek ez a föld!
Ameddig csak ellát szemünk,
Nincsen rajta semmi zöld.
Reménységünk: viharűzte
Száraz kóró, fut, kereng. –
Eh! hogy telelünk ki? az a
Gazdánk gondja, nem mienk! –
Élet: tarka alföldi szűr!
Viritottál hajdanán! –
Mind lekoptak már cifráid,
Le a rózsa, tulipán!
Amig uj vagy, a tűz nyájas
Melegével vagy tele,
Ha megkoptál, foszlányidon
Átalfú a tél szele.
Rongyos élet, koldus condra!
Öregség a te neved.
Ki tűrne ha a vidámság
Olykor nem foltozna meg!
