Fiúk, a bor istenének
Anyja ki volt? Semele!
Semele volt édes anyja,
A fia meg Szemere.
Isten vére buzog bennem,
Úgy tekintsetek reám!
Fel, fiúk, a boros kancsót,
Éljen Bachus, az apám!
Tudjátok-e hol születtem?
Ős Tokajnak szent hegyén.
Szőlőfürt borult ajkamra
Anyaemlőnek helyén.
Édes muston növelkedtem,
Mint harmaton a virág, –
Bujdosóra hát a kancsót,
Bujdosóra, cimborák!
Kancsót, fiúk! e földön a
Szív legnagyobb orvosát!
Tudta Bachus mit tesz, midőn
Az égből a földre szállt.
“Félre csillagkoszorú! – mond –
Jer fejemre, zöld borág!”
Bort, bort! bánatoszlató bort
A pohárba cimborák!
Nagy bú ülte lelkem egyszer:
Eltemették szeretőm;
Búmban bort ittam s leültem
Sírjára a temetőn.
De mit látok! minden fejfa
Helyett egy-egy rózsa-ág!
E csodát mi szülte!? A bor!
Fel a kancsót, cimborák!
Fel a kancsót! minden egyéb
Csömört szűl, higyjétek el:
E föld – régóta kóstolom –
Keserű egy eledel!
Hideg a menny, – s álltam szélén:
Nagyot éget a pokol!
Kettő jó csak e világon:
Az első csók és a bor!
Fel a kancsót, a virágos,
Teli kancsót, – igyatok!
Míg a földbe nem kaparnak,
Vezéretek én vagyok.
Mit mondtam? hisz kinek apja
Isten, meg sem halhat ám;
Kancsót, fiúk, kancsót! éljen
Bachus, nagy dicső apám!
