Szerettelek; de sorsom elszakaszta.
Boldog levél te méltó férj ölén;
Egy áldott nő, s reménydús magzat engem
Fölűlemelt a földi bú körén.
Boldog vagyok; de néha álmaim közt,
S a föld-feledte méla perczein,
Egy szende érzelem lágy fájdalommal
Lopózik által szívem húrjain.
És keblemből sohaj kel észrevétlen,
Könyűm megárad, ajkam dalt rezeg,
Titkos merengés, néma vágy borít el,
S üres szivemben ónsúlyt érezek.
Oh, merjem-e ez érzést eltalálni?
Oh, higyjem-e, mit szívem sejteget:
Hogy boldogságom csalfa képzelődés,
Mert, ah, szeretni csak egyszer lehet?
