Taszítsatok el, üldözzetek el,
Fegyvertek rólam tompán visszahull;
Az élet harczán edzve már erőm,
Támadjon rám a sors bármily vadul.
Megölhetitek még a lelkem is,
De csak azt, mely a léttel összefűz;
Lelkemnek az a része ép marad,
Amelyet táplál tulvilági tűz.
Fölöttem nincs hatalma semminek;
A hitványsággal bátran daczolok;
S lelketlenül ki követ dob reám:
Én arra szánalommal gondolok!
Taszítsatok el, üldözzetek el;
Gázoltatok át durván sorsomon;
Én kirabolva, én összetörve,
A föld porán is, szépet álmodom!
