Tavaszról álmodom, fényes napsugárról,
A dicső szabadság fölkelt hajnaláról.
Márczius 15! üdvözöllek téged,
Dicső szép múltadba lelkem is betéved.
Ott vagyok, ott vagyok, hol feljött a hajnal —
Csatára szólító riadóval, dallal:
“Talpra, magyar!” hangzott és a magyar talpon
Győzni vagy meghalni a szentséges harczon.
Kard lett a bilincsből, fényes aczél-szablya,
Mely az ellenségnek a végórát szabja;
Kard lett a bilincsből és a kardból villám:
Menyköveket szór az az ellenség sorján.
Tágas harczmezőin a had istenének
Egy szívvel áldoznak az ifjak és vének;
Fiatal férj megvált síró hitveséiül
S emelte a kardot, amerre sötétült.
— Ah, dicső szabadság, aranyos szabadság:
Éltüket-vérüket népek érted adják,
Mégis olyan vagy te, mint a zengő hajnal:
Mély sötétbül kelsz ki tűnő virradattal…
Szabadság! Igazán ha eljönnél végre:
Vérünkkel festenénk utat fel az égre,
Megmondanék ott fent az ég Istenének:
A csillagok közé fogadjon be téged!
…tavaszról álmodom, fényes napsugárról,
A dicső szabadság fölkelt hajnaláról. —
Ragyogj fel, ragyogj fel, oh te dicső hajnal
S tündökölj az égen örök virradattal!
