Csokonai Vitéz Mihály: Zsugori uram

Csokonai Vitéz Mihály: Zsugori uram

Esmérek én egy vént. – Ki az: – Neve nincsen:
Régen eladta már aztat is a kincsen;
Sőt míg bírt is véle, magában tartotta,
Mert mondani másnak ingyen sajnállotta. –
Hol lakik? – Ott látszik, ama kapu megett,
Egy ház, melyet náddal önnönmaga szegett.
Van két palotája a Piac-utcába,
De azt a rácoknak adta árendába;
Maga e kunyhóba éhezvén kucorog,
S elméjébe mindég a drágaság forog.
Űl pénzes ládáján sovány ábrázattal,
Tisztelvén a Mammont örök áldozattal.
A bús gond béesett orcájában hever,
Mérget kedveltető kincseiből kever.
Oly sárgák orcája sovárgó gödrei,
Mint aranyára vert királyok képei:
Mint a sírból feljött halott útálsága,
Amelyről minden húst a párka lerága.

Most is azért sóhajt és dúl-fúl magába,
Mért nem adhatja az áert árendába.
S öszvekalkulálván saját számadását,
Nyögve kárhoztatja szörnyű pazérlását.
Gyász idők! – így kiált, vádolván az eget, –
Lám, csak egy rövid nap mennyit elveszteget
Ma csak harminc arany jött bé a kasszába,
Mégis kilencven pénzt adtam ki hiába.
Azonba mely szörnyű károm következe: –
Itt jajgat, s fejére kúlcsolódik keze –
Mely szörnyű kár! egy szél pénzem elrablotta,
Lantornás ablakom ketté szakasztotta! –
Úgy tűnődik; s talám azt is sajnálja ő,
Hogy a versbe ingyen s potomra jött elő.

Babits Mihály: Babylon egerei

Vérem aludt, gömbölyü csöppjeit
szétgurítottam a kerek világba:
ők mennek, de én rab vagyok, tolongó
vágyakkal. – Szóljatok már! Óh, bizony
féltek saját szavatoktól, szemérmes
szűzek gyanánt. Ordítsatok szerelmet
vagy pénzt még inkább, báva szeretői
a Pénz sín-karja közt doromboló
fiktív arannyal pereces világnak!
Ő készen kínálja testét a Pénznek,
mert végigszállhatsz rajta – óh röpülhetsz
mint a madár, vagy úszhatsz bálnaháton,
a Messzeség neked labdázza hangjait
és nincsen ország, nincs határ, a Föld egy:
ez Róma már, csak dollárod legyen,
Róma, s erős Babylon, és a két Kard!

De néked, koldus, rongyban a világ!
és rongy országod, mint széttépett zászló
hever előtted, és a birodalmak
úgy szakadoznak, hogy, bolond egér,
egérfogók közt bukdosol, ha lépsz!

Szini Gyula: Kenyérdal

Nappal démonok űznek,
gondok láncára fűznek.
Kenyér után a hajsza
idegeim fölajzza.
Mindig a fillér hajszol,
csábit, rémképet rajzol,
vén keritőként kisért,
biztat, hízeleg és sért.
Nem szabad fölöset vennem,
nem szabad jóizün ennem,
nem szabad betegnek lennem,
nem szabad soha megpihennem.
Hajrá! futok mint ördögszekér
és mellettem elsüvít az élet.
Cafatokban rongylik le rólam
szépség, erő, ifjuság, lélek.
Jaj! nyomomban a gondszántotta tenger…
Ó én szegény ember!

*

Éjjel fúriák űznek,
sóvár keblükre tűznek,
előlük nincs futás,
nincs menekvés, kijutás.
Kenyér után a hajsza
idegeim felajzza.
Csukott szemmel is ártok,
álmom: születő átok.
Engem a fillér hajszol…
és mig te nyugton alszol,
ellened tervet szövök!
Jaj! ha majd hozzád jövök!
Nem szabad énbennem hinned,
Kicsalom utolsó inged
és mit haza kéne vinned,
elcsenem árva fityinged.
Hajrá! fuss, menekülj előlem,
Gonosz vagyok mint maga az élet,
pozdorjává zúzom, ami szép,
ami gyöngéd, amiben van lélek.
Jaj! nyomodban a gondszántotta tenger…
ó te szegény ember!

Budapest, 1911., megjelent: Nyugat, 1911/19. szám

Bajza József: Megelégedés

Mit nekem ti hír s szerencse
Tűnedékeny álmai!
Gazdag dús palotája,
Lengeteg pórnép csodája,
Mit nekem ti büszke hősek,
Fény s dicsőség rabjai!

Vívjatok ti koszorúkat
Vérpályátok mezején,
Hágjatok csillámtetőre
Hol bölcs címet nyer a dőre:
Kis hajlékom enyhhelyéből
Nyúgott szívvel nézlek én.

A felettem földerengő
Bíbor hajnalfellegek,
A mező kies viránya,
Egy elzárt vidék magánya
S holdragyogta forrás engem
Szebb örömre intenek.