Kisirt szemekkel ébred rám a hajnal,
Sötét szobában oly szörnyű a csend
A messzeségből egy nászindulónak
Tépett zenéje a fülembe cseng.
Nászágyamon lehunyt szemekkel élem
Még egyszer át a nászelőttiséget:
A vágyakat-sovárgás templomában
Mindentigérő sejtelemmiséket.
Csukott szememből sósizű melegség
Lassan az ajkaim felé szivárog
A sejtésekre jött a bús valóság,
Az álmoknak lassan végére járok…
Sötét szememnek sűrű sátorából
Egy villanás a nászi ágyon át
És összetörnek fülsértő robajjal
A földreejtett álomamphorák…
Vasárnapi Ujság, 1912
