Emlékezet! kínos vagyona létünknek,
Boldog s boldogtalan birtoka éltünknek;
De mért jösz nyomomba nyugalmam helyére,
Letapotod lelkem insége mélyére…
Fáj, kétszer fáj amit jajgatni nem lehet,
Bús környülállásom de másképp nem tehet.
Ti, vidám környékek! zöldbe borult mezők,
A megelégedett lelkeket képezők!
Legelő nyájokkal gazdag büszke rétek,
Kiknek a szeretet s barátság nem vétek!
Árnyékos dombokkal emelkedett halmok,
Került pásztoroknak húst adó nyugalmok!
Kiterjedett vidék! messzenyúlt helységek!
Ti boldogok vagytok: én epedek s égek.
Boldogok, hah, mert nem tudjátok mit teszen:
Érezni, s ennek hány nyomorultja leszen.
