Kik szirtes országúton,
Rázó viharban,
Előhaladtanak:
Az elszánt férfiak,
Most mellék-útakon,
Csüggedve, tört-szívvel bolyonganak.
Egy kis szelet kenyér,
Vendégtelen tanya,
A hold sugárai,
És a mezőség
Csekély virágai:
Mik enyhet és vigaszt
Adnak nekik…
Nem szólnak ők…
Kihez beszéljenek?
Talán az emberekhez?
Talán a nagy világhoz,
Mely, amidőn beszéltek,
Süket vala?
1849.
