Kis faluban szárazmalom,
Arról zeng ma késő dalom.
Szél elfútta híre-porát,
Hadd éljen a dalban tovább.
Legény, leány – szinte látom –
Mint verébhad a garádon,
Malom alatt úgy ült régen
Félrebillent nagy keréken.
Odagyűltek mind, vasárnap,
Ott mulattak, ott cicáztak.
Hanem aztán hétköznapon
Egész estig járt a malom.
Roppant bálvány a középen,
A kerékhez illik éppen,
S rossz gebék a kerék mellett
Kenderhámban keringeltek.
De buzgalmuk ugyan derék,
Forgott folyvást a nagy kerék,
S kerékfogak elfutóba
Belekaptak az orsóba.
A malomban bent azalatt
Kelepelve járt a garat,
S két kő közül összezúzva
Folyt alá a szegény búza.
Folyt fehér liszt, véle persze
Együtt folyt a vörös derce,
S lisztes zsákkal lisztes mónár
Álldogált a zsákolónál.
Éd’s apámmal ha benéztem,
Megbűvölt a kép egészen,
Két szememet tágra nyitva
Gyermeklelkem csak úgy itta…
Régen eltűnt már a malom,
S mint halottra ó sírhalom,
Melynek kidőlt a fejfája
Bús felejtés borult rája.
1915.
