Ősz az idő már, a levél
Piros a meggyfán, mint a vér.
Váltva a sárgás színeket;
Szanaszét véres szigetek.
Szél fut a szőlőhegyen át,
Hallani síró sohaját;
Panaszos jajjal nyög bele
A szedett tőkék kebele.
Összekuszálták levelét,
Földön az oldott kötelék.
Fürt, a lefosztott venyigén,
Nem mosolyog már az idén.
Majd csak az új nyár melegén
Zsendül az új fürt új venyigén.
Zsendül-e vajjon? Tudja az ég:
Új tavasz, új nyár jön-e még?…
Sárga halálszín közepett
Szanaszét véres szigetek.
Elfog a kétség, hogy a nyár
Vissza nem is tér soha már.
1916.
