Baljós tavasz! Virágtalan
fa-vázakon száraz hideg.
Bozótokban bozontosan
ólálkodó kísértetek.
Mindent bevon a dermedés
zománca. Kel félénk zene
a máz alól, a csüggedés,
virágtalanság üteme.
Fagyosszenteki versek
Ady Endre: Fagyosszentek
Be kén’ jól rendezni Vácot,
Odazárni Bonifácot,
Szerváciust és Pongrácot…
Mert az már szörnyü és galád,
Hogy mit művel e szép család…
Megszégyenít májust, tavaszt,
Fület és lábat megfagyaszt…
Összejött egy sokadalom,
Hogy halljon egy kis térzenét
– Melyről már túl sok a dalom –
S pár perc és rebbent szerteszét…
Riporterünk is visszatért,
– Nos, tartottak künn térzenét?
– Igen – szólt kurtán, fagyosan.
– A banda játszott ám azért,
Mert hát történt egy kis hiba:
Szájhoz fagyott a trombita…
Tóth Árpád: Meleg van
Szervácz, Pongrácz, Bonifácz, ah,
Tekintetes fagyos szentek,
Ehhez a fene meleghez
Mit szólanak Önök s kendtek?
Már a lüszter is oly súlyos,
Mint az asztrakán felöltő,
És oly elviselhetetlen,
Mint Szula, a drága költő.
Most díszlik virányainkon
Az ugorka s a poloska,
És a nyári ünnepélyek,
Ajaj, ott kinn a Dobosba.
Az Erzsébet-ünnepélyen
Lelkem íme elandalog,
Mennyi hab és hány unalom,
S mennyi Farkas Imre-dalok!
Öt szál vendég zajong hévvel,
Minő siker! S szíven mar a
Világhírű Veres Tóni
Világhírű zenekara.
És a mozi is most bódít,
A filmen alpesi képek,
Viszont lent a nézőtéren
Izzadt barátnőmre lépek.
S kint az utcán mily illatos
Vasárnap a cseléd-korzó,
Mint egy Szávay-távirat,
Izléses és szívet-orzó.
S szebbnél szebb a nyári divat,
Legszebb a szép mungó-truppon
A szájkosár, s Tisza Pistán
A szép svájfolt kényszerzubbony.
S por van, s csend lógatja lábát
A szent Csokonai-körön,
Mely most nem irodalmizál,
S ez a legfőbb nyári öröm.