Hagygy-fel, ó bús szivem! az aggódással!
Nints haszna! nem gondol ohajtásiddal.
Ki-zárt szerelméből, ‘s meg-szegvén hitét
el-adta szivét.
Meg-tsalt! ah! de még-is érzem szivemben,
örömmel maradnék tsalárd ölében.
Tsúfol, ‘s nyilván mondgya, hogy nem kell szivem,
még-is kedvellem.
Minek a’ genge sziv Aszszony nemünknek,
ha szive ily kemény a’ Férfi nemnek?
Tanitsd, ó természet! őket hivségre,
igaz hivségre.
