Míg éltél, csak pár ábrándos kurucból,
Nem egy országból állt a sereged
Most hogy halott vagy, egész ország zúgja
A te szentséges, rebellis neved.
Míg éltél, csak pár ábrándos kurucból
Csak ebből állt a fejdelmi sereg
Csak álmodozó koldus daliáknak
Vérétől áztak a csataterek.
Aztán elhagyta fejdelmét az ország
Majtényi síkon császárpénz beszélt
S az egypár piros csizma bús nyomára
Fehérlő hóval hamar szállt a tél.
Távol partjára csöndes Marmorának
Alig kísérte egy-két híve ki
Olyan kevesen mertek vele élni
S ime, temetni mindenki meri!
Mert engedélyt kaptunk a temetésre
Temetünk hát, ahogy csak mi tudunk.
Hisz pompes funebres ez a mi országunk,
Ha temethetünk, boldogok vagyunk!
Nincs már labanc; kuruc az egész ország
Kuruc beszédek zúgnak szerteszét
S nagy büszkén kínálgatja a halottnak
Sok vitéz magyar vérét, életét!
Egész labancország izzó kuruc lett,
Teremtő Isten, még Bécsnek megyünk!
De íme vége a nagy temetésnek
S levetjük szépen kurucjelmezünk.