Oh ti csalárd képek, tündérek és tünemények,
Forgandó esetek, és csupa képzeletek!
Meghódol néktek minden és romlanak épek,
Általatok durvák s kőszivü földi csudák!
Ez szomorún futja inséges pályafutását
És keseregve forog élete terhe alatt.
Azt kebelére veszi a szerencse, nagyra segitti,
Végre de elvetvén utnak ereszti szegént.
Így a szerencsének prédája az emberiségnek
Nagy része: s nyomorog, majd ma veszélbe forog.
Hogyha csak ily tündér, mit az ember annyira dícsér,
E Földön, ne legyen részem azokba soha.
Székesfehérvár, 1816
