Piruljatok el dús fák! Vörhenyes
és bronzos legyen hűs-zöld lombotok!
Nyár, lobbanj lángot, robbanjon heves,
vak viharokat boltos homlokod!
Mert Margit, kit a párás, fűszeres
július aszú borokkal itatott,
a kád vizében most gyöngyöket keres
s meztelen, meleg testével bent csobog;
s hajával, meg mellével olykor rámnevet,
ki őt nézem és bökkenek, dadogok,
mert tudom, hogy aranyhal ő, mit ki-kivet
egy bársonyos tenger s a bársonyos habok; –
ki-kiveti vállait, nyakát, kerek,
erős derekát, mely vizesen ragyog –
ó, piruljatok el fák s ti föllegek,
sodorj, te, nyár, ti, barna viharok!
