Hogyha lelkem felleg volna, melynek
Méhében gyors villámok rejlenek,
És te, lányka, reá mosolyognál:
A legszebb verőfény születne meg.
Hogyha lelkem borult éjjel volna,
S te pillanatod bele hajtanád:
Csillagsugárral derítenéd föl
E börtönsötétségü éjszakát.
Hogyha lelkem ölő angyal volna,
S meglátná, lányka, kedves arcodot:
Földig hajtaná fejét előtted,
S csókkal halmozná bibor lábadot.
