Ördög veled, korhely élet,
Tartottam már számat véled,
Ugy kiverlek a szivemből,
Mint acél szikrát a kőből.
Már eleget háborgattál,
Lelkemnek sok bút okoztál,
Elborítottad a fényét,
Mint fátyol szép lányka szemét.
Ragyogj, lelkem, ragyogj tisztán,
Mint a nap fergeteg után,
Ne is vessen korhely élet
Reád többé sötétséget.
Dűhös szélvész a haragom,
Utitársul melléd adom,
Szétveri a korhelységet,
Ha még megközelít téged.
