Mozdulat- és hang nélkül élnek;
A cseresznyefa csókját hintik
A kósza szélnek.
Komolyan ülnek fent az ágon
És még sincs náluk szebb mosolygás
A nagyvilágon.
Bronzszínűek, hamvason zöldek,
Mintha Isten festette volna,
Ügy tündökölnek.
Körülöttük a csend a ráma;
Bennük lakik a Tavasztündér
Illatos álma.
Életparazsat rejtegetnek,
S velük együtt, rügyeznek titkon
Az új május, új csókok, álmok:
Az új szerelmek.
