A nyár szerelmes verseit,
A nyári szív rengő kalászát
A túláradt, fülledt kívánság
Súlyos csóvái perzselik!
E versek nem virágzanak
Sziromlepkét percnek, szeszélynek:
E versek lassudan megérnek,
Miként a barna búzamag!
E versekben a szerelem
Valósággá akar teremni,
Foganni minden szónyi, szemnyi:
A nyári vers neked terem!
Neked terem, neked terem:
Szívem most duzzadt búzatábla,
A szüntelen vágy, mely zilálja,
Hullám a búzatengeren!
Holnap le kell aratni tán,
Minden kalász elhull a sarlón,
De nem fogunk a puszta tarlón,
Tallózni asszú kéj után!
Mert nékünk százszor bőven ád
A nyár gerjesztő, mély hevéből:
A nyári hévből, mint kenyérből,
Megélünk majd a télen át!
