Fekete Krisztus függ a fáklyafüstben:
A négernek koromsötét az isten.
Az állatoknak istene az ember,
A zöld mezőnek istene a tenger.
A tenger istene a déli kék ég,
Az éjszakáé a síri sötétség.
A rózsák szűzlányt imádnak, ha nyilnak.
Az esti villany istene a csillag.
Tükör az isten, hogy benne keresse
Képét, mi vágyik tökéletesre.
De bujdokoljon, járjon szemlesütve,
Akinek egyszer összetört a tükre.
Szeme hitetlen, hollóktól kivájt szem,
Ki nem lát istent, nem látja magát sem.
Érjen szememhez Krisztus gyenge ujja,
Ó, hadd láthassam magamat meg újra.
Ne türje, hogy képét megint betörjem,
Hegessze be hát sebét a tükörben!
