Éj-nap kínosan vergődöm szomorú időkben,
Bár a remény biztat, mégis nagy a szenvedésem.
Világrázó, nehéz napok gyűlölt légköréből
Visszaszállva erőt veszek más nehéz időkből.
Akkor is volt egy nemzetnek nehéz szenvedése,
Összetörve, megalázva alig volt reménye.
Mégis, mint a Phőnix-madár, felszállott porából,
Most is annak kell történni, Isten jóvoltából.
Szenvedéstől edzett szárnyon, lelkem szállj a múltba,
Oda, ahol megkezdődött egy nagy katasztrófa.
Hol hősi halált szenvedett sok névtelen honfi,
Kik között alussza álmát isteni Petőfi.
Te, ki oly sok drága kincset vittél a sírodba,
Hints abból egy kicsiny sugárt reám, epigonra.
Akkor tudom erős lenne képzeletem szárnya,
Akkor elszállnál kis versem az egész világba.
