A helyett, hogy sírnék, öreg, balga lélek,
Kinek az élettől nincsen mit reméljek.
A’helyett, hogy írnám a végrendeletem,
Íme, bolondmódra lantomat pengetem.
Mint egy álmodozót kerget lázas álom:
Ezt míg le nem írom, nyugtom nem találom.
Pedig tán jobb volna elbutultnak lenni,
Fiatalkorunkra nem is emlékezni,
Így tán napjaimat könnyebben elbírnám,
Fiatalságomat, – ha vissza nem sírnám!
De többet nem sírok, úgy sincs foganatja,
Egy napnak nem lehet egynél több hajnala!
