Mint mikor a visszhang távolból jön vissza,
Melynek suttogása elvegyül a zajba.
Miként a naptányér fényes karimája
Alig látszik hogyha a köd útját állta.
Elfásult lélekkel gondolok a múltra,
Fiatalkoromra, régi boldogságra!
Most a témát úgyis jobb a múltból venni,
Szomorú jelenre egy kis napfényt szórni.
Minden fajta írók, költők, publicisták,
Tárjátok fel gyorsan nemzetünknek múltját.
E gyönyörű képet másoljátok úgy le,
Hogy a hitvány jelen megdöbbenjen tőle.
Hirdessük, kiáltsuk ki a nagyvilágba:
Hogy a magyar nemzet nem sűlyedhet sírba!
Hogyha elalélna sok hitvány rúgástól,
Mint Krisztus feltámad halotti porából.
