Azt gondoltam, hogy már nyugton alhatom,
Nem szólal meg többé rekedtes dalom.
De a félretett lant nem tud pihenni;
Érzem, hogy a lelkem nyomja valami.
Éjjel hánykolódom, nappal bággyadok,
Akaratlanul is egyet gondolok.
Ez az egy gondolat elszáll messzire:
Fiatalkoromra, szülőföldemre;
S mint egy vándormadár leszáll e tájra,
Fáradt szárnyainak nyugtatására.
