Darvak, gólyák költöztek először
Aztán indult a sok viziszárnyas,
Törik szélben már a száraz nádas
Kopasz fákon látszanak a fészkek.
Lám csontos már az országút járni
Keréknyomban a vörös nap fénye
Aranyszálat húz a messzeségbe.
Fénytelen víz tükrözi a partot.
Csudálkozva körül-körül nézek:
Lám mostan itt vagyok!…
Sok emberben most barátot érzek
És meghatva szólítom meg őket.
És az utcák oly halványak, szépek
Mintha már csak emlékeznék rájuk.
Súlytalanul ingok, ködre lépek.
Talán én is megyek nemsokára.
