Azt hiszed, hogy jogod van örülni
És nem fáj senkinek sem a mosolyod?
Ha lelkedbe belezúg az áldás
És nyári szinek, szagok,
Fürdő nők teste, repülő utak,
S szökkenő léggömbök párás örvénye
Felárad szívedből, az agyadig kavarog és beleszédülsz:
És megszépül fehérré, könnyűvé minden,
Hogy a százmázsás mozdonyok rózsaszín
Szárnyakon szállnak a nap felé:
Félj, félj, mert az uccai cipőtisztító szívében
Mosolyod láttára felkísért a tegnapi
Dohos, avas szalonna-vacsora,
És akiket habzsolva felzabál a robot,
Átkozva gondolnak ellopott életükre
És nem értik a tavaszi szellőt,
És asszonyuk sorvadt, kiszáradt mellét a lila alkony alatt,
S a mennyei ezüst csengetyűszó sajgó agyukba vág:
Bújj, bújj a homályba, mint a szökött fegyenc, ha örülsz,
Vagy szemlesütve kérj bocsánatot a koldusoktól.
megjelent a Strófák című kötetben, 1929-ben
