Zenének hangja mellett
Vidáman foly a tánc,
Az ifjak hő szívére
Borul szerelmi lánc.
Hölgyet ragad mindenki
Karjára s vele lejt;
Minden fájdalmat s gondot
Végképen elfelejt.
Csak egy leányka volt bús
E vígság közepett:
Mert lelke a sötét múlt
Éjébe tévedett…
Tudá mit szenved ifja,
Hogy szíve mily beteg…
Mily forró volt a könnye
S az arca mily hideg.
Még egyszer utoljára
Mindenki táncra kél,
Az ablakon bejő a
Szerelmes esti szél…
S hoz lágy szárnyán magával
Kesergő hangokat…
Hallgatja a leány és
Szíve majd meghasad…
S jőnek vidítni őt: de
Nem hall ez semmi szót;
Mint álmot… úgy merengi
Keresztül a való…
A hangban olyan sok volt
A bú és a panasz…
Mert a lány kedvesének
Lélekharangja az!…
