A forma zárt… halvány arany kehely
– Bús ötvösét nem őrzi már a márvány –
S a mélybe múló századok homályán
Sok porba hullt király emelte fel,
Mert asszonyuknak minden korona
És drágakő játékra volt, de céda
Ölükre hullt a vágy, ha néha, néha
Dalolt a vér, a vén kehely bora.
Most új időn aranya újra ég
S emelem én, a koldus ivadék
– Hogy álmait az Isten ujja érje –
Az Asszonyom elébe s a kehely
Arany alján a vérem énekel
És úgy köszöntöm könnyes életére.
Nyugat, 1924 / 1. szám
