Mikor Kossuth azt üzente,
Hogy a regement hiányos,
Kardját jó élesre fente
Kisbaconi Huszár János.
Volt szép ifjú felesége,
Gyermeke is kettő-három,
Nem maradott otthon mégse.
Isten veled, édes párom!
Kardot, puskát, csákót, dolmányt,
A lovat is maga vette,
A hazától semmit sem várt,
S száz csatán harcolt érette.
Ha megvágták, föl se vette,
Adós sohasem maradott.
Csak annyit szólt: szedte-vette!
S a német fűbe harapott.
Ahol ő járt, az ellenség,
Hej, lett ám szörnyen hiányos!
Miért neved dicsértessék,
Kisbaconi Huszár János!
