Zúg a malom altató morajjal,
Nem alhatom, kemény a fejem alja;
Hí a patak édes csevegése,
Lebűvöli álmomat egészen.
Malom és a patak mit csevegnek?
Azt mondják, hogy sorsa az embernek
Mindenektől élni elhagyatva,
Csillagának martalékúl adva.
És a csillag mit felel reája?
Életünk az idők tanitványa,
Olvasatlan puszta lap a lélek,
S kit nem dúlnak vágyak, szenvedélyek,
Kit az élet soha meg nem bánta,
Érdemetlen annak birtokára.
Vágyaid’ ha ködbe menni látod
S szenvedélyid mind, mind elhagyának:
Nyugodalmad’ akkor megtalálod,
Hátad mögött hagyván a világot
S mint folyót a tengereknek mélye,
Elnyel annak feledékenysége.
Eichwald, 1851. február 3.
