Egy szép kövér ökröt látván a béka:
Be szép ökör! mondá nénjeinek,
Be szívemből szeretnék ily nagy lenni!
E szók után kezdé magát felfújni,
S a mint feszűlt hólyagzó bőre:
Nőtt-é nagyot? kevélyen kérdezé.
Mondják, hogy: nem. “Hát most?” – Még most sem.
“Most nézzetek meg jól!” – Csak béka vagy még most is,
S tanácslanánk, hogy el ne rontsd magad’.
De nem adván hitelt a büszke béka,
Addig fújta magát, míg megfakadt,
S a mint pukkant, kiomla béle.
*
Igy jár, a ki sorsán felyűl héjáz.
Most már sok gróf merő herczegi pompát űz,
S minden kis úr komornyikokra vágy,
A burgerség pedig úgy él, mint egy fő-ember.
Még a paraszt menyecskék is most már
Módin kapók. – Nem tarthat ez soká;
Oh, be szentűl mondták a régiek:
Addig nyujtózz, a meddig lepled ér!
La Fontainet szabadon követve.
