Hí az élet, csalogatnak
Szép virágok, tarka képek,
Mind hiába, – kapzsi kézzel
Rózsa helyett tövist tépek.
Nincs, mi többé felriaszszon,
Szívem fáradt, tettre, vágyra,
Csak sötétebb lesz az alkony, –
Késő már a boldogságra.
Csábítón szól a reménység:
“Ha fukar volt jóban élted,
Megjöhet még – majdan – egykor,
Legszebb perczét még nem élted.
Vagy ki tudja, már közelbe?
A reménynek nincs határa.” –
De mi haszna, hogy ha késő,
Késő már a boldogságra.
A sors hozza most elémbe
Szívem forró, büszke vágyát,
Melyért egykor odadobtam
Életem legszebb virágát.
Önként hajlik im fölémbe
Csillogó nap fénysugárja –
De ha késő, mindörökre
Késő már a boldogságra.
