De régen is nem láttalak,
Te tünde égi szép alak:
Küzdő, halandó életén
Felcsillanó édes remény!
Midőn a percz megáll veled
Már nem remény, öröm neved,
Egy láz, egy mámor, – semmi más.
Egy felvirúló hervadás.
Egy nyiló-hulló szép virág,
Mit csak a percz kegyelme ád.
A bimbó, még fakadni kész, –
Virága már a porba vész.
Nem változó bár lényeged, –
– Elmúlt a percz, – elszáll veled,
Hová? ki tudja hol hazád?
Mi más alak borúl reád?
Jöjj vissza, jöjj! tekints felém!
Terjeszsz fényt éltem bús egén,
Ha perczre bár, csak lássalak:
Szép, boldogító pillanat!
