Öröm témájú versek

Zelk Zoltán: Hóvirág

Zelk Zoltán: Hóvirág

Tél eleje, tél közepe:
havas a hegyek teteje,
sehol egy árva virág –
zúzmarás a fán az ág.

Ám télúton egy reggelen,
csoda történik a hegyen:
kibújik a hóvirág,
s megrezzen a fán az ág.

Öröm rezzen ágról ágra:
itt a tavasz nemsokára,
kizöldülnek mind a fák –
Isten hozott, hóvirág!

Czóbel Minka: Öröm

De régen is nem láttalak,
Te tünde égi szép alak:
Küzdő, halandó életén
Felcsillanó édes remény!

Midőn a percz megáll veled
Már nem remény, öröm neved,
Egy láz, egy mámor, – semmi más.
Egy felvirúló hervadás.

Egy nyiló-hulló szép virág,
Mit csak a percz kegyelme ád.
A bimbó, még fakadni kész, –
Virága már a porba vész.

Nem változó bár lényeged, –
– Elmúlt a percz, – elszáll veled,
Hová? ki tudja hol hazád?
Mi más alak borúl reád?

Jöjj vissza, jöjj! tekints felém!
Terjeszsz fényt éltem bús egén,
Ha perczre bár, csak lássalak:
Szép, boldogító pillanat!

Reményik Sándor: Csak halkan

Csak halkan, halkan, drága, szép Öröm,
Itt lábujjhegyen járj!
Ne csábíts hangos szó-beszédre,
S teli tüdőből csengő kacagást
Te tőlem ne kívánj!

Ne felejtsd el, hogy bujdosó vagy itt,
Sötét vértek közt csillan arany-vérted,
S országom örökös Urának én
Nagy idegen-adót
Fizetek érted.

Míg bura alatt égő gyertyaként
Libegsz, drága Öröm,
Szemérmes öccse a Szomorúságnak, –
Addig tudom:
Miattad új bajba nem ütközöm.

De ha lángod nagyot nyujtózkodik,
S üvegburáját megremegteti:
A Fájdalom, az én lelkem ura
Az aranyvértes fényes idegent
Birodalmából tüstént kiveti.

Ady Endre: A hajnalok madara

Virágporos, tüzes, szent szárnyát
Hiába verdesem, töröm,
Nem akar elmaradni tőlem
Az Öröm, az Öröm.

Virágport szitál a lelkemre,
Elkábít, mámorban ülök,
Bús, vad tüzek serkennek bennem:
Örülök, örülök.

Fölécsapok. Töröm a szárnyát.
Hess, hess. Óh, vidám hajnalok
Madara, mit akarsz te tőlem?
Meghalok, meghalok.

Ő csak szitál. Mind tüzesebben
Izznak az erek, idegek,
Csak a verejtékem lesz egyre
Hidegebb, hidegebb.

Virág Benedek: Az örömhez

Hová röpültél nyájas Öröm? hová
Rejtetted el víg képedet illy hamar?
A tengereknek bujdokálsz-e
Mély fenekén? te Egek leánya!

Vagy a hegyeknek szirtei, s a vadon
Erdők homályos fái között kerengsz?
Hol, hol kereshetlek? jelentsd ki;
Mert Te vagy élete életemnek.

Ah, túl röpűltél a levegőn, dücső,
Honnyodba! mellynek szent mezején örök
Tavasz virít, s játszik: ragadj fel!
Vagy legalább mosolyogj le hozzám!

Csokonai Vitéz Mihály: Felvidúlás

Búk, bánatok!
Távozzatok
Előlem messze;
Hogy szívemet,
Víg kedvemet
Semmi ne epessze.
Fejemet nem töröm:
Jobb annál az öröm.
Kár hiába,
Bolondjába
Gyötreni szívemet;
A siralom
Aggodalom,
Ekkép el nem temet
Idején engemet.
Hát vígadok,
Helyt nem adok
Már a bánatnak:
Hoppot mondok!
A búk s gondok
Nálam nem lakhatnak.
Örömmel múlatok,
Mikor múlathatok.
Ha hallik a
Víg muzsika,
Én is majd eljárom!
A vígságot,
Múlatságot
Tőlem el nem zárom.
Kicsiny az én károm!…

1792., Török nótára