Nem az fáj, hogy szép korunk távozott,
És virágait már nem kinálja tovább,
Hanem az, hogy emléket nem hagyott –
Egy virága volna legalább.
Nem az fáj, hogy magányosan vagyunk,
Tovatüntek régi barátaink,
Hanem az, hogy itt kell bolyonganunk,
És aki lát, idegennek tekint.
Nem az fáj, hogy másoké a világ,
S érdemetlent környez a tisztelet,
Hanem az, hogy nincsen szüksége ránk,
Meg se haltunk, mégis elfeledett.
