Ezermester az idő, –
Mindenre kiterjed gondja;
Sürög-forog, tesz és vesz,
Mintha csak száz keze volna.
Bölcsőt farag, aranyos
Pillét himez, pártát gyöngyöz;
S a mosolygó arczokon
Ránczot varr a szemfedőhöz.
Tettre költi az erőt,
Lelkesíti vész s viharba’;
És a bút a feledés
Lágy leplével betakarja.
Hagyja nőni a reményt,
A csalódást, a sok álmot;
S azután elsöpri – mint
Falról a gyönge pókhálót.
