Ugyanaz a folyó ugyanaz a víz,
ami hömpölyög e zöldellő mezőn.
Rátekint fentről szomorú szemekkel,
múlt korok emléke áll a dombtetőn.
Fekélyek borítják zöld mező testét
rút sebekkel tarkította az idő.
Nézd, mivé tette a törtető ember?
Vajon itt találja-e majd a jövő?
Fognak még dalolni a víg pacsirták?
Látunk még szökellni barna őzeket?
Simogat zöldellő fát tavaszi szél,
vagy felejthetjük örökre ezeket?
Még van idő gyógyítani föld sebét,
még tehet érte a túlhajszolt ember.
Akkor lesz jövő és megnyugszik a múlt.
Kisírt szemére nézni többé nem kell.
