A téli, a szemérmes téli csend,
mely arcát hóeséssel fátyolozza,
önnön fehér játékain mereng.
A temetők keresztjeit porozza
be kékes pelyheivel, csendre csendet
ejt, mint aki ezüstjeit halmozza.
És olykor, éjidőn, a részegek
szemét ő töri meg meleg homállyal,
hogy hó-ölébe hullnak reszketeg.
Nyugat, 1940, 1. szám
