Vadszőlős lugasokban némán ülnek:
okulárés rabjai a kötőtűknek,
Árnyas indák ingásán dongó zümmög,
halk szárny-zenével zavarva csendet.
Réveteg szemmel hosszan elnéznek
egy pukkanva pattanó esőcseppet.
Az Ő életük is elpattant egy álmon,
messze. – Rég. Egy vőlegényváró,
jegygyűrűt rejtegető, forró Nyáron.
Csak ülnek, ábrándozásra csurrant szívvel,
a tűnt Ifjúságuk emlék-fecskéje
körülcsicsergi tavaszló, vidám színnel.
Hallga lelkükön hímes álmok, hamis vágyak
kerge pilléje csapongva száll:
Valaki, a kerten át, fodros kötőjükbe
megcsókolt szekfűszálakat hajigál.
…de viharhirtelen a zümmögő emlék-dongó,
s a Multat vígan visszazsongó,
színes pillanat-buborék pukkanva pattan:
s az örökre elosont Tavasz kapuja –
a havas csenden becsapódva, nagyot csattan.
