Öreg udvarház, jó bizakodóm,
Ablakszemedben furcsa fény sajog.
Morózus bátya, kit civakodón
Találtak itt a rózsás hajnalok,
Nézd, készülődnek mérges viharok!
Felfortyansz néha nyers-darabosan.
Veríték gyönge arcod homlokán,
Midőn nógatnak a hívek, sokan:
Szabódj a korhoz, durcás kőmokány,
Értsd meg, az idő soha meg nem áll!
Könyöklődön kék páva ül: a gőg.
Évszázadok tükrébe bámuló.
S a dáridókon rajtfelejtkezöt,
Jaj, fel ne rázza az őszinte szó,
S fölzeng, bár úgy fáj, a gyászinduló!
1917.
