Pösze cseléd, kis tót leányzó
– Mint ódon morva oltárképeken –
Loholva ment ki a végállomáshoz,
Hogy estvére otthon legyen.
De a vonat – ó sorsunk gyorsasága –
Már vígan füttyent és eloldalog,
Ancsa tótul kérdezte: Moravába
Lekéstem már a vonatot?
Belenéztem nedves kökényszemébe,
Mely tágranyílt és kérőn rámmeredt
És láttam benne nagy, bús messzeséget,
Magát a mély, kék végtelent!
